tájékoztatás címkével jelölt bejegyzések

Alpolgármesteri tájékoztató – 2022 május

Tisztelt Pilisjászfalui Lakosok!

Az előző Alpolgármesteri beszámoló óta a következő eseményekről, hírekről szeretném tájékoztatni, informálni Önöket:

2022.04.20 – Menczer Tamás országgyűlési képviselő meghívásának eleget téve, tiszteletemet tettem képviselői mandátumának átvétele alkalmából Budakeszin.

2022.04.27. Testületi ülésre meghívott vendégek voltak dr. Printz János Károly könyvvizsgáló és dr. Zsadányi Nagy Csaba belső ellenőr.
Printz úr a közös hivatal finanszírozását vizsgálta három évre visszamenőleg, amellyel kapcsolatban elmondta, hogy „a mostani alkalmazott modell a jogszabályi előírásoknak megfelel…. A modell jól működik, az elv is jó, az összegek jól mozogtak.” Tehát mindent rendben talált a közös hivatal finanszírozásában.
A belső ellenőri jelentésről szóló beszámoló során Zsadányi úr az alábbi megállapításokat tette: „Örömmel állapítottuk meg, hogy pénzügyi problémák, szabálytalanságok, feljelentést igénylő bűncselekményekre utaló jelek nem voltak benne. ÁFA befizetések is most már helyén vannak. Nem volt olyan bevétel, aminek nem volt megalapozottsága, forrása. …. Pénztár, bank rendben volt. Tárgyi eszközök, hogy mi van, mi selejtezett, mi tűnt el, most már ez is rendben. Mostani beszámoló, ami a 2021. évről készült, megállja a helyét.”
A fentiekért itt is szeretném megköszönni Geréb Tünde jegyző asszony és a hivatali dolgozók munkáját.

2022.04.28  – Kézhez kaptuk aláírva az első két nyertes TOP Plusz pályázathoz tartozó Támogatási Szerződést, valamint a kincstári számláinkra jóváírásra kerültek a pályázaton felhasználható összegek.

Az Önkormányzat honlapján kialakítunk egy felületet, ahol mindenki számára elérhetővé tesszük a pályázat teljes anyagát és a munkafolyamat során az egyes fázisok terveit, dokumentumait, hogy mindenki követni tudja a kivitelezés eseményeit, szakaszait.

2022.05.02. Az iskolai és óvodai közétkeztetésre kiírt közbeszerzésre sajnos nem érkezett ajánlat, a közbeszerzés eredménytelenül zárult, ezért hamarosan újra kiírásra kerül.

2022.05.05. – BÖT (Budakörnyéki Önkormányzati Társulás) ülés Budakeszin.
Az ülésen többek között elfogadásra került a 2021. évi gazdasági tevékenység, valamint a 2022. évi munkaterv és a térítési díjak. Agglomerációs kerékpárutak fejlesztési stratégiájáról is láthattunk egy prezentációt.
Tájékoztatást kaptunk a BÖT településein szúnyoggyérítés lehetőségéről, melyről a közeljövőben kapunk részletesebb tájékoztatást, amelyet feltöltünk a falu honlapjára is. A BÖT árajánlatokat kért a biológiai szúnyogirtás szabadalmaztatójától, majd ezután születhet döntés arról, hogy az egyes Önkormányzatok igénylik-e a szolgáltatást.  A lakosság számára készül továbbá tájékoztató arról is, hogy egyénileg a lakosoknak milyen lehetőségeik vannak a témában. Amint ezt megkapjuk feltesszük a honlapra, hogy Önök is elolvashassák.

2022.05.07. Óvodai internet probléma megoldása – Az óvodai mobil internet helyett vonalas kapcsolatra van szükség. A Telekom szolgáltatónál találtam a legkedvezőbb megoldást, és megkötöttem velük a szerződést, a napokban a bekötésre is sor fog kerülni.

2022.05.07 – Dózsa bál – A már hagyományos jótékonysági bál került megrendezésre a Mustang étteremben. A bál teljes bevétele az iskola DIAK Alapítványát támogatta. Jó hangulatú kikapcsolódás volt tréfás (na meg komolyabb) nyereményekkel.

2022.05.12 – KÖTET (Pilisi-medence Kistérség Önkormányzatainak Területfejlesztési Társulása) ülés Pilisszentivánon.

Az egyesület 2021-es pénzügyi beszámolóját és 2022-es költségvetését fogadtuk el. Meghatároztuk a 2022. II. félévi üléstervet.

Az Együtt Európáért Alapítvány a „Helyben, Rendben 2030 Pest megye programról” tájékoztatott bennünket. Az alapítvány tevékenységének fő területei: ifjúsági programok és fejlesztések szervezése, kezdeményezése; társadalmilag fenntartható életmód szemléletének erősítése; tudatos állampolgárrá válás támogatása; önkéntesség népszerűsítése. A programról további információk találhatók a www.egyutteuropaert.eu oldalon. 

2022.05.13-i adatok szerint a pénzeszközeink, tartalékaink folyamatosan nőnek. Május közepén közel 150.000.000,- forint volt a számlánkon. Így akár már önrészes pályázatokon is tudunk indulni, illetve az utak fejlesztését is tervezhetjük. Természetesen nem hozunk felelőtlen döntéseket, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy a pénzforrásainkat a lehető legoptimálisabb módon használjuk fel.

2022.05.14 – A Köztársasági Elnöki Hivatal meghívásának eleget téve részt vettem Novák Katalin köztársasági elnök asszony beiktatási ceremóniáján a Kálvin téri református templomban, majd a Kossuth Lajos téren.

2022.05.16 – „Belterületi közutak fejlesztése” témában 108.479.939,- forinttal és „Helyi egészségügyi és szociális infrastruktúra fejlesztése” témában 138.359.967,- forinttal pályáztunk, melyet többek között az orvosi rendelő akadálymentesítésére, multifunkcionális rendelő helyiség kialakítására, védőnői szolgálat helyiségének átalakítására, valamint terhesgondozásra alkalmas külön helyiség létrehozására kívánunk felhasználni, hogy egységes és jól kihasználható Egészségházunk lehessen. Mindkét pályázat benyújtásra került, várjuk azok elbírálását.
Az elnyert és beadott pályázatokról itt tudnak tájékozódni: https://pilisjaszfalu.hu/onkormanyzat/palyazatok

2022.05.18  – Megkaptuk a szerződéstervezetet az UBM ügyvédjétől. A képviselő-testülettel az áttanulmányozás után egybehangzóan úgy határoztunk, hogy jelen formájában nem fogadjuk el azt.

2022.05.18 – Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum a Budaörsi Rendőrkapitányságon.
A budakeszi járás és a pilisvörösvári járás aktuális közbiztonsági kérdéseit vitattuk meg. A települések képviselői értékelték a rendőrség munkáját, és előadták az aktuális problémákat.
A 10-es útra fixen telepített sebességmérőt (VÉDA-kapu, Trafibox) a Belügyminisztérium által kiírt pályázat keretében lehetne nyerni. A 10-es út forgalmát lassítani szeretnénk, ezért fokozottan figyelnünk kell a megjelenő pályázatokat ebben a témában is.

2022.05.19. Az óvoda „Zöld óvoda” minősítésért pályázik. Ehhez a támogató nyilatkozatot aláírtam.

Pilisjászfalu, 2022. május 24.

Tisztelettel:
Borsó András
alpolgármester

Alpolgármesteri beszámoló 2021.12. – 2022.01.

Tisztelt Pilisjászfalui Lakosok!

A 2021. december – 2022. január közepe közötti időszakról az alábbiakban számolok be:

● TOP+ pályázatok: Benyújtásra került 2022. január 14-i határidőhöz kötötten két pályázat, amely két fontos stratégiai szintű lehetőség a település számára, amennyiben pozitív elbírálást kap a döntéshozóktól. Egyik pályázat a kétcsoportos mini bölcsőde építésére vonatkozik, a másik a település belterületi vízelvezetésére a „Jászok-tava” képződménytől kezdve, azaz a Kis-Somlyó utcától – annak tervei felhasználásával – a záportározó kialakításáig. Ez több útszakasz vízelvezetését és problémáját oldaná meg. A pályázati összegek a bölcsőde esetében 286.270.967,- Ft, a vízelvezetés esetében 300.000.000,- Ft.
● Az aljegyző és a közművelődési munkatárs kiválasztási eljárásában az interjúztatás lezajlott. Mindkét poszt betöltésre került. Bízom benne, hogy eredményes együttműködés veszi kezdetét a hivatalba lépésüket követően.
● Az év végével lejáró szerződések felülvizsgálatra kerültek, ahol volt rá lehetőség, a költségtakarékosság jegyében racionalizáltuk azokat.
● December folyamán az önkormányzat honlapja és levelezése információbiztonsági okokból más tárhelyszolgáltatóhoz került áttelepítésre. Az óvoda honlapjának áthelyezését is meg kell valósítani. Az új tárhelyszolgáltató a Média Center Kft., mely a rendszergazda javaslatainak figyelembevételével került kiválasztásra.
● A kisiskola bejárati ajtajának cseréje megvalósult.
● A hivatali épületben az igazgatás irodájának munkaállomása kialakításra került. Ehhez a helyiségbe vezető ajtónyílást kellett áthelyezni.
● A klímarendszer évek óta nem volt tisztítva a hivatalban, annak elvégzése megrendelésre került, az átalakított helyiség klimatizálásának megvalósításával együtt.

2021. december 9-én az Érdi Tankerületi Központban jártam.
A Tankerület vezetőjével az iskola épületével kapcsolatban tárgyaltunk. A jelenlegi épület sok kompromisszumot követel, és belátható időn belül nagyobb létszámú osztályokra lesz szükség. Tekintettel az iskola földrajzi elhelyezkedésére és kialakítására, nincs sok értelme a fejlesztésének. A közös álláspontunk, hogy egy új iskola építése lenne a legkézenfekvőbb megoldás. Ebben számíthatunk a Tankerület segítségére. Első körben egy vázlattervet és egy költségbecslést kell elkészíttetnünk, amivel pályázaton tudunk indulni. A másik lehetőségünk, hogy kiemelt projektté nyilváníttatjuk az iskolaépítést, ami majd állami beruházásként valósulhatna meg.

2022. január 19-én Pilisvörösváron volt egyeztetés a Budapestről a megyehatárig tervezett kerékpárút nyomvonalával kapcsolatban. A közúttól és a tervező cégtől (Via-Futura) voltak jelen képviselők.
Elvileg az év második felére megtörténhet a tervek engedélyezése, de ehhez mihamarabb véglegesíteni kell a nyomvonalat.
A Pilisjászfaluban korábban véleményezett nyomvonalak közül az I-est (10-es úttól északra) hamar elvetettük, mert irreálisan drága lett volna a megvalósítása. A II-es (10-es út déli oldala) és III-as (patakpart) nyomvonalak közül az asztal mellett nem tudtunk egyértelműen választani, ezért bejártuk a helyszíneket. Mindkét nyomvonal megvalósításában akadnak problémák, valószínűleg a két nyomvonalat kombinálva lehet megoldani a kerékpárút megépítését.
A tervező cég igyekszik optimális megoldást találni, de ehhez azt is véglegesíteni kell, hogy Piliscsaba nyugati oldalára hol csatlakozik egészen pontosan a kerékpárút.

December 15-én tartották Tatabányán a Duna-Vértes Hulladékkezelő társulás ülését. A bicskei hulladék-feldolgozó „kapudíja” jelenleg államilag maximált a veszélyhelyzet miatt, de várható a díj felszabadítása, ezért az ekkor életbelépő díj maximumát szavaztuk meg. Ennek a díjnak a felülvizsgálata elengedhetetlen volt, hogy a hulladék-feldolgozó megfelelő eredménytartalékot tudjon felhalmozni a későbbi bővítéshez/gépcserékhez.

A Pilisi KÖTET Egyesület ( Pilisi-medence Kistérség Önkormányzatainak Területfejlesztési Társulása) Pilisszentivánon 2021. december 2-án, majd 2022. január 5-én ülést tartott, ahol a fő téma a pilisvörösvári új rendőrőrs építésének helyzete, lehetősége, akadálya volt.
A decemberi ülésen derült ki, hogy az új őrs építéséhez az Állami Vagyonkezelőnek egy szigetszentmiklósi ingatlant kell értékesítenie, és az ebből befolyt összeg fogja fedezni a projekt nagy részét. Az értékesítéssel kapcsolatban két éve semmi érdemleges nem történt. Menczer Tamás államtitkár úr vállalta, hogy kideríti, hol akadt el a dolog.
A KÖTET tagok az építkezéshez 2018-ban 30 millió forintos támogatást szavaztak meg, melyet az önkormányzatoknak – köztük Pilisjászfalunak is – lakosságszám arányosan kell összeadniuk.
A telket Pilisvörösvár biztosítja, de akörül is vannak még kérdések, hogy pontosan mely ingatlan felelne meg legjobban a leendő épületnek.
Menczer Tamás január 5-i beszámolója szerint készült egy új értékbecslés, mely során a szigetszentmiklósi ingatlant 294 millió forintra becsülték fel. Az Állami Vagyonkezelő belső eljárása után januárban várható, hogy 10 napig lehet licitálni az ingatlanra, és érvényes ajánlattétel után hirdetnek győztest. Reméljük, eredményesen zárul a licit és befolyik a 294 millió forint, mert a rendőrség részéről jelezték, hogy nekik nincs anyagi forrásuk erre a projektre.

2021. december 10-én BÖT ülés volt Biatorbágyon
A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás 2021. évi költségvetésének utolsó módosítását, a szociális szolgáltatók nevével/címével kapcsolatos egyeztetést szavaztuk meg, és ortofoto készítés ajánlatadásáról szavaztunk.
Ezután Biatorbágyon a közelmúltban lezajlott és jelenleg is folyamatban lévő fejlesztések helyszíneit jártuk be.

Tisztelettel: Borsó András alpolgármester

Beszámoló az M10-es út egyeztetésről

Tisztelt Pilisjászfalusiak!

2021. november 17-én Pilisvörösváron részt vettem az M0 körgyűrű és az M10 elkerülőút ügyében zajlott egyeztetésen.

Az ülésen szó esett a közeli fejlesztésekről:

M100  – november végén lezárulhat a közbeszerzés, január/február – kormány felé előterjesztés, ha minden összejön, tavasszal kezdődhet a kivitelezés

Budakalász – Pomáz elkerülő – közbeszerzés lezárult, 2022. III. vagy IV. negyedévben indulhat a kivitelezés

M0 észak – 11-es úttól a 10-es útig – Környezetvédelmi engedély van, nyomvonal adott. 2022 vége a megkeresések, egyeztetések ideje. A realitás a 2026-2029-es kivitelezés.
8 km, annak 70%-a alagút. 2×2 sáv + árusáv (teherforgalom külön) mindenhol.

M0 nyugat – 10-es úttól M1-ig – Jelenleg a 3-4 nyomvonal vizsgálata zajlik, 2022 II. félévében indul az egyeztetés. Bizonytalan, hogy mikor lesz megegyezés, mert sok az ellenérdek.
2 alagút (2 km és 3 km)

Vác – Duna híd – ez még csak az ötletelés szintjén jár.

M10    – Környezetvédelmi engedély érvényes az adott nyomvonalra 2024 tavaszáig. Az egyeztetésekkel addig meg kellene lenni, hogy ne évüljön el. Ha addig nem tudnak egységes álláspontot kialakítani az önkormányzatok, az pluszban 4-5 évvel tolja el a megvalósítást, hisz elölről kell kezdeni a környezetvédelmi vizsgálatokat az akkori előírásoknak megfelelően.
A jelenlegi vázlat 25 km-es hosszról, 2×2 sávról 3 km alagútról (Piliscsév, Pilisszántó) és 400 m völgyhídról szól. A kivitelezés akkor kezdődhet, ha kész az M100 és az M0 észak. De sajnos elhangzott olyan is, hogy a prioritás az M0 nyugaton van, tehát lehet, hogy csak a teljes gyűrű elkészülte után lesz lehetőség az M10 megvalósítására. Nem tekintik az M0 alternatívájának az M0 nyugat – M10 – M100 – M1 „gyűrűt”.

A 10-es út régiója olyan besorolású, hogy nem lehet EU-s pályázatból fejleszteni, csak saját források használhatók.

Az M10 projekt jelenleg áll a NIF-nél. Korábban a Levegő Munkacsoport vétózta meg a környezetvédelmi engedélyt, aztán pedig nem kezdődött el az önkormányzatok közötti egyeztetés, és az egységes álláspont kialakítása. Az összes előadó erre hegyezte ki a mondandóját, hogy irányukba az önkormányzatok nem lépnek fel egységesen.

Minden polgármester szót kapott, és mindenki amellett érvelt, hogy az M10-et minél előbb meg kell valósítani, és mindenki teljes mellszélességgel kiáll a projektért.
Persze a legnagyobb súllyal bíró települések egyszerűbb és gyorsabb megoldásokat is elfogadnának:

Pilisvörösvár polgármestere a közös megegyezésre kért mindenkit, de jelezte, ha ez nem valósul meg, akkor az ő „B” terve, hogy a Pilisvörösvár elkerülőért fog lobbizni, amit akár 2×1 sávval is el tud képzelni. Ez illeszkedik ugyan az M10 nyomvonalához, de eltérő műszaki tartalma miatt meghosszabbítja a tervezési folyamatot. A lényege annyi, hogy Pilisvörösvárt egy keleti elkerülővel tehermentesítené, majd a teljes forgalmat visszaterelné a „régi” 10-esre.

Piliscsaba polgármestere is jelezte, ha nincs egység, akár egy részleges elkerülő is megfelelne nekik, ami a Kopártól délnyugati irányba kerülné a várost, és a garancsi útra terelné a forgalmat, ami az M100 tinnyei leágazására csatlakozna be, így csökkentené a városközpontra nehezedő nyomást.

Ez akár nekünk is jó lehet, mert a 102-esről is levenné a forgalmat, és ha nem is rövidebb, de gyorsabb utat jelentene Esztergomba. Ebben az esetben délről és északról is az M100-ra terelődne a tranzit forgalom, ami így elkerüli a falunkat.

Piliscsév és Pilisszántó ragaszkodik az alagúthoz, mert meg szeretnék tartani a pincesort, és az érintetlen természetvédelmi területeket. De ez nagyban növeli a projekt költségeit.

Olyan ötlet is felmerült, hogy első ütemben legyen csak 2×1 sáv, de ez is csak 30% költség megtakarítást jelentene, hisz ahhoz, hogy később 2×2 sávosra lehessen alakítani az utat, az egyéb műtárgyakat (híd, áteresz, árkok) már az elején a 2×2 sávos mérethez kell kialakítani.

Összességében mindenki a megvalósítást szeretné, viszont kérdéses, hogy lesz-e egységes álláspont az önkormányzatok között, mikor lesz rá forrás, és hogy mennyire tolódnak el a korábbra besorolt projektek.

Elhangzott egy tréfás 2054-es avatás, de a NIF vezérigazgatója szerint ideális esetben akár 20 évvel hamarabb is elkészülhet az M10.

 

A kerekasztal beszélgetés után kötetlen beszélgetések zajlottak, melynek során többek között Czuczor Gergellyel, a Fidesz Pest megye 2. számú választókerületének elnökével is váltottam pár szót. Beszélgetésünkben megemlítettem neki falunk gyalogátkelőhely iránti igényét is.

Amennyiben a fenti ügyekben előrelépésekről lesz tudomásom, tájékoztatom a lakosságot.

Tisztelettel:

Borsó András
alpolgármester